Rengetegen nem akarnak felelősséget vállalni. Sem a tetteikért, sem a döntéseikért. Vagy egyáltalán azért, ahogy élnek. Könnyebb a homokba dugni a fejüket és semmiről sem venni tudomást. De ugyanilyen könnyű magukra kapni az áldozatszerepet is és mást hibáztatni.

 

 

felelosseg 01

kép: unsplash.com

 

A döntéseinknek következményei vannak. Ezért döntünk. Ez az élet természetes része. Azért vállalunk munkát, hogy legyen pénzünk és el tudjuk tartani magunkat vagy a szeretteinket. Amiatt veszünk a lábunkra cipőit, mert annak hiányában fájdalmas, kellemetlen, piszkos lenne az utcán történő járás. Ez idáig még rendben is van, nem igaz? Csakhogy néha rosszul mérjük fel a dolgokat és helytelen döntéseket hozunk. Olyan munkát vagy szívességet vállalunk, amihez nem értünk, meghaladja a képességeinket, tudásunkat és kellemetlenséget okozunk. A pozitív tetteinkért boldogan vállaljuk a felelősséget, ne de negatívumokért már nem. És akkor megjelenik a félelem. Félünk szembesülni a következményekkel. Hogy levonják a fizetésünket, kirúgnak, netán megharagudnak ránk vagy megutálnak, elhidegülnek, elpártolnak tőlünk. Közben megremeg az önbizalmunk: elbénáztuk, rosszak vagyunk. Mindez pedig félelmetes és pocsék érzés. Persze, hogy sokan nem szívesen gyakorolják! Ki akar szenvedni és bűnhődni?

 

Pedig nem követünk el bűnt. Legfeljebb hibát. Emberek vagyunk, nem vagyunk tökéletesek. Hibázhatunk. Ma már szerencsére nem vágják le a kezünket, vagy zárnak mindjárt börtönbe. Meg kell tanulnunk belátni, hogy természetes dolog hibázni és megbocsátani magunknak. Igen, ezek néha fájdalmas, de szükségszerű tapasztalások. Így kerülhetjük el, hogy máskor is elkövessük ugyanazt a hibát. Ennek köszönhetően tehetjük jobbá az életünket.

 

Régen az emberek bátran vállalták a felelősséget a hibáikért, a tetteikért, a döntéseikért. Vállalták a büntetést, a következményt, bármi is várt utána rájuk. Mindezt pedig emelt fővel. Miért van az, hogy ez a bátor kiállás mára elveszett? Vagy legalábbis fogalmazzunk úgy: túl kevés ember teszi meg. Hol lehet a probléma?

 

felelosseg 02

 

Talán ott, hogy más időket élünk? Évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt az embereket még olyan értékekre tanították, minthogy becsület, felelősség, hűség, kitartás, kemény munka, család. Ma ki tanítja meg ezeket a gyerekeknek? Hányan nőttünk fel úgy, hogy a szüleink mindezt tudatosan beleépítgették az életünkbe? Csak érezzük ezek hiányát. Talán nem is tudjuk pontosan, mi hiányzik, de mégis érezzük, hogy hiányzik a férfiakból és a nőkből egyaránt.

 

Ki más taníthatna felelősséget, ha nem a szülő? Hogy a gyermek felelős a tetteiért, és ha rosszat cselekszik vagy olyat mond, számolnia kell a következményekkel. Felelős a rábízott értékekért, és bizonyos feladatokért, amelyeket rábíztak. Valójában csak jót tehetnek azzal, ha felelősségvállalásra oktatják a gyermeket, mert ezzel adnak neki gerincet, magabiztosságot, kulcsot az élethez.

 

Csakhogy sokan inkább arra tanítják a gyerkőcöt, hogy nem tehet semmiről. Megtanítják a hárítás művészetére. Azért tört el a tányér az óvodában, mert a másik gyerek kirántotta a kezei közül. Amiatt kapott rossz jegyet a suliban, mert rosszul tanít a tanár. Ezek pedig megmaradnak szépen felnőtt korára. A munkahelyén a főnök a hülye, a kolléga a hibás, nem pedig ő. A párkapcsolatban mindig a másik a rossz, mert éretlen, figyelmetlen, bunkó, önző és így tovább. Mindig van egy kifogás a tarsolyukban, miért nem ők a hibásak.

 

felelosseg 03

 

 

Ez így viszont mit eredményez? Hogy nem találnak egy stabil, rendes párkapcsolatot. Sem barátokat. Sem munkahelyet. Elvégre, aki nem vállal felelősséget, nincs tisztában a hibáival. Az ilyen ember pedig nem fejlődhet. Nem teremthet stabilitást az életében. Sőt, talán még boldog sem lehet igazán. Állandóan csalódások, csapások érik, amiket másokra ken, így lesz az élete folyamatos „szenvedés”. Ezáltal válik számára a világ egy sötét, gonosz hellyé, ahol mindenki ártani akar neki és senki sem szereti. Holott ő milyen jólelkű, kedves, segítőkész, okos, na, hát tökéletes. Mások pedig képesek minden felnőttkori ballépésükért és tetteikért a szüleiket kárhoztatni. Kész is áldozat.

 

Mindenen lehetne változtatni. Az ember megteheti, hogy a kezébe veszi az irányítást és cselekszik. Lehet jobb élete, álompárja, álommunkája, minden, amit csak szeretne. Ám ehhez le kellene mondania az áldozatszerepéről. Ki kellene nyitnia a szemét és észrevennie a hibáit, a hiányosságait. Be kell fejeznie az ujjal mutogatást.

 

A felelősségvállalástól nem szabad félni. Aki lemond róla, az a szabadságról, az irányítás, a változások lehetőségéről is lemond. A felelősség erőt ad. Hatalmat az életünk fölött.

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A félelem börtönében élünk, ahová saját magunkat zártuk be

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!