Mi emberek sokfélék, sőt bizony sokszor teljesen ellentétesek, különbözőek vagyunk. Hála Istennek. De valójában négy alapszemélyiség létezik. Te vajon melyik lehet a négy közül?

 

negyfele szemelyiseg 01

 

Kép: Pixabay.com

 

A négy gyermekemet csodálom mindig, akik négyféle személyiséggel bírnak. A legnagyobb volt mindig is az irányító, aki dominanciájával úgy tudta manipulálni a kistestvéreit, hogy azok észre sem vették, sőt, boldogan tették, amit kellett. Zseniálisan csinálta. A következő a béke, az empátia és a megrendíthetetlen nyugalom nagykövete, aki 198 cm magasból mosolyog mindenkire, viszont keveset beszél. De amikor szól, akkor elgondolkodik az ember. Aztán jön az extra magas IQ-val és kritikai érzékkel rendelkező másik fiam, aki bizony nekem is feladta a leckét, mert ő mindig mindenre tudja a választ, csak az érzelmekkel van némi dolgunk. A sorban az utolsó pedig a mindig vidám, lelkesen csivitelő, életszerető és laza kicsi lány, akik hihetetlen mód tud megbocsájtani és szeretni. (Pszicho nyelven egy piros, egy zöld, egy kék és egy sárga.) Négyfélék, mégis összetartanak, szeretik, segítik egymást. Időnként persze akadnak konfliktusok, de a köztük lévő kapocs most is erős, az együtt megélt élmények is meglehetősen intenzíven érintették őket, a belőlük kiinduló szándék pedig elég tiszta ahhoz, hogy a vitákból levonják a következtetéseket, és keressék a leckét, amit meg kell tanulniuk.

 

negyfele szemelyiseg 02

 

Ugyanezek a személyiségbeli különbözőségek nem csak a családon belül, hanem a környezetünkben és világban is jelen vannak. Persze egy-egy embernél nem mindig tisztán és egyértelműen meghatározható, de a legtöbbször van egy alaptípus, ami jellemez bennünket, és ami az idők elteltével sem nagyon változik. A másik három pedig vagy jelen van bennünk, van nincs, vagy pedig különböző arányban hordozzuk a jegyeket, és ezek azok, amik viszont igenis tudnak változni. Ha például 25 évvel ezelőtt kitöltöttem volna egy DISC-tesztet (ez mutatja a személyiségtípusokat), az derült volna ki, hogy leginkább béketeremtő vagyok, és emellett egy kicsi fényt is akarok vinni az emberek életébe. Ennyi. (Ez sok zöldet és kevesebb sárgát jelent.) Akkor még eszembe sem jutott tudatosan vezetni embereket, és a megoldáson sem gondolkodtam soha, mert hittem, hogy jön magától (azaz semmi piros és kék). A mostani teszt-eredményemen világosan látszik, hogy a zöld (a békés) megmaradt a vezető személyiségemnek, de már nem kizárólag az a meghatározó, mert egész közel csatlakozott hozzá mindhárom másik. A sárga (az élet-szerető), a kék (a megoldó), és a piros (a vezető).

 

Mindenkinél így van ez, mindenkinek van egy alap személyisége, ettől vagyunk mi, emberek színesek. Ettől (is) van az, hogy másként kommunikálunk és máshogy is halljuk meg a másik kommunikációját. Néha olyan ez, mintha elbeszélnénk egymás mellett. Ismerős? Amikor ugyanazt a dolgot különböző módon halljuk és értjük, és fogalmunk sincs, miért. És ezért van az is, hogy egy-egy konfliktushelyzetben teljesen máshogy reagálunk. Sőt, sokszor a párkapcsolati nehézségeknek is ez az oka. Mert vannak olyan személyiségtípusok, akik egyszerűen nem valók egymás mellé, mert megeszik energiáját - feltéve, ha mindkét oldalon extra magas szintű tudatossággal élnek az egymástól való tanulás lehetőségével.

 

negyfele szemelyiseg 03

 

Egy dominánsnak (piros) teret kell hagyni, és lehetőleg ne akarjunk neki tanácsot adni. Ha „nem”-et mondunk neki, készüljünk fel a következményeire. Próbáljuk felvenni az élet-tempóját, és tanuljunk meg vele röviden, lényegre-törően kommunikálni. Az erőteljes megnyilvánulásaiból pedig csak annyit vegyük magunkra, amennyi a miénk. Ha Ön a piros, akkor a legnehezebb helyzetben van, mert az életben nem lehet mindent irányítani, és ez örök bizony állandó belső feszültséget okozhat.

 

Egy béketeremtő (zöld) soha nem lesz különösebben motivált és lelkes, és mindig halogat, segíteni kell neki. Minden elintéznivaló nehéz feladat a számára. A kudarc is jobban megviseli, no meg a folyamatos nógatás is. Viszont egy mélyreható, békés beszélgetéssel sok mindent el lehet érni nála. Kivéve a változtatást. Ha Ön a zöld, akkor érdemes megtapasztalnia a változtatás örömét!

 

Egy megoldó típus (kék) tanácsait és kritikáit érdemes meghallgatni, sőt, kérdezzük is meg a véleményét. Ha meg akarjuk győzni, meg kell tanulnunk részletesen, érthetően magyarázni. Könnyebben megbántódnak, de méltányolják az elnézést-kérést. Ha pedig Ön a kék, akkor ne untassa részletes magyarázatokkal a környezetét, és mosolyogjon többet!

 

negyfele szemelyiseg 04

 

Az életvidám (sárga) mindig át fog siklani a részletek felett, neki papírja van az álmodozásról. Viszont rendkívül kreatív. Hagyni kell beszélni, énekelni, de készüljünk fel, hogy vele a legtöbb komoly beszélgetés is olyan lesz, mint egy délutáni baráti kávézás és sütizés. Ha pedig Ön a sárga, akkor fontos feladat esetén próbáljon meg jobban összpontosítani, miközben dudorászik.

 

Két fontos tudnivaló van. Egy: igaz, hogy kutyából soha nem lesz szalonna, de fejlődni mindenki tud, ha akar. Kettő: a különbözőség azt jelenti: mindenki másban jó, és mindenkitől van mit tanulni. Az pedig, hogy valaki más, egyáltalán nem baj, hiszen ettől vagyunk színesek. Ezért, ha valaki nem úgy beszél, vagy viselkedik, ahogy mi szeretnénk, vagy ahogy nekünk jó, nem elítélendő, csupán többnyire a más személyiségből adódik. Egy beszélgetésben és egy helyzetben tehát ne szereplőként és áldozatként, hanem tanulásra és fejlődésre nyitott megfigyelőként legyünk jelen. Csak döntés kérdése.

 

Szeretettel:

Stumpf Zsuzsanna

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

Milyen gyengeségei vannak az egyes személyiségtípusoknak? – Tudnod kell róluk!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!