Bemész a munkahelyedre és eljátszod, hogy mindenkit te vagy Buddha meg Jézus keveréke és mindenkit szeretsz. Minden kollégával kedves vagy, pedig a legtöbbjüket szíved szerint szembeköpnéd, mert gyűlölöd őket. A barátaid előtt mindig lazának mutatkozol, bulizósnak, bevállalósnak, holott inkább egy csendes, visszafogott lélek vagy. A párod azt hiszi, hogy boldog kedvese vagy és imádod azt, amit minden este csinál az ágyban, pedig valójában a hideg ráz tőle. És még boldogtalan is vagy. De ez egyedül a te titkod.

 

 

termeszetes szerepjatszas 01

kép: pixabay.com

 

Egyedül te tudsz arról, hogy ki vagy valójában. Hogy mások nem ismernek téged, csak azt, akinek te mutatod magadat. Ám te óvakodsz attól, hogy valódi lényedet mutasd. Van már néhány jól bevált maszkod, amiket váltogatsz és magadra öltesz a megfelelő társaság jelenlétében. Az életed egy maszkos bál. De téged ez nem rémiszt meg. Nem tölt el rossz érzéssel. Legalábbis már nem.

Sokak életében nem ér véget hajnalban a bál a vetik le a maszkot. Náluk soha nem jön el a hajnal. Örökké báloznak és szerepet játszanak. Kezdetben persze mindegyikük mesésen érzi magát. Élvezik a figyelmet, a szeretetet, mindazt, amit a szerepüknek köszönhetően kapnak. A barátokat, a jó fej kollégákat, a csodás párt. Minden olyan, mint egy valóra vált álom. De ahogy a bál halad előre, a lélek egyre fáradtabb. Tartania kell magát a szerepéhez. Néha már kedved lenne levenni a maszkot, de mikor elkezded lehúzni és a környezet meglátja a valódi arcodat: megdöbbennek. Ezért hirtelen megrémülsz és visszaveszed.

 

De talán el sem jutsz odáig, hogy megtedd. Már eleve be vagy parázva. Tudod, hogy túl messzire mentél. Már mindenki teljesen másnak hiszi. Kitapogattad, mire vágynak az emberek, kit kedvelnek és pontosan annak mutattad magad. Azt hitted, lazán ki fogsz tudni belőle szállni, mindez addig tart, ameddig megnyered magának az embereket. Ám mindig csak húztad-halasztottad, míg végül elfelejtetted egészen addig, amíg nem kezdett el emlékeztetni a lelked: ez nem te vagy. Fáradt vagyok. Unom a szerepjátszást.

 

termeszetes szerepjatszas 02

 

Egyre többször és többször érezted a késztetést, hogy levedd a maszkot, lerúgd a cipőket és felhagyj a színjátszással. Mégsem tetted. Túlságosan féltél a következményektől. Ezért elkezdted megnyugtatni magad: semmi gond. Kibírom. Talán majd máskor levetem a maszkot.

 

Ám ez a pillanat nem jött el és azóta is szerepet játszol. Hónapok, évek, évtizedek teltek el és te még mindig másnak adod ki magadat. A vicc az, hogy talán már fel sem tűnik. Annyira hozzászoktál a szerepjátszáshoz, hogy már magad is elhiszed: ez én vagyok. Pedig ez nem igaz. Nem te vagy. Csak úgy hiszed, így könnyebb, elviselhetőbb az élet, ha azzá válsz, akivé lenni szeretnél.

Tedd fel magadnak a kérdést: mi lesz így veled? Meddig akarsz még szerepet játszani? Ha azt hiszed, hogy ezt életed végéig képes vagy fenntartani, akkor tévedsz. Sajnos nem fog menni. Meglehet, hogy ezt magad is jól tudod, mert a lelked jelez. Újra meg újra segítségért kiállt, aki fáradt, szenved, mert nem vagy önazonos. Ez nem egészséges. Idővel bele fog betegedni a lelked és akkor a tested is.

 

Hiszen, aki nem éli szabadon az életét, állandóan figyelnie kell a tetteire, arra, amit mond, és hazudik önmagáról, az előbb-utóbb megháborodik. Depressziós lesz, letargiába esik. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk a szavakat a lényeg: belerokkan. Ki akarja ezt megvárni? Egyáltalán ki akar így élni? Persze senki, de mindenki kényszerből ezt teszi. Elvégre nem vagy egyedül. Rengeteg olyan ember van még, aki szerepet játszik, átverve önmagát és a környezetét.

 

termeszetes szerepjatszas 03

 

Gondolj csak bele: vajon a barátaid nem viselnek maszkot? A párod önmagát adja melletted? Mi van, ha a környezetedben mindenki más is szerepet játszik? A mindig segítő testvért, a legjobb barátot, a boldog partnert. Így hogy bízhatnál másokban? Egyáltalán ők, hogy bízzanak benned? Nem érzed úgy, hogy átvered őket és talán ők is téged?

 

Közben mind ugyanattól szenvedtek: mi lesz, ha a másik nem fogad el úgy, ahogy vagyok? Az emberek nemcsak a szeretetre és a figyelemre, hanem az elfogadásra is éheznek. Ezért kellene egy nagy sóhajjal mindenkinek levetnie a maszkját és felfednie igaz önmagát. Be kellene már fejezni a szerepjátszást. Még azelőtt, hogy teljesen elveszítenénk önmagunkat és beledöglenénk. Csak egy kis nyitottságra, megértésre és elfogadásra lenne szükség. Akarjuk már igazán megismerni egymást! Ne egy szerepet akarjunk szeretni!

De ki lesz az első, aki leveszi a maszkot és felhagy a szerepjátékkal? Ki lesz a bátor?

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Miért olyan nehéz az embereknek megváltozniuk?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!