elvesztett önbecsülés

Igen. De nem lesz könnyű. Baromira nehéz lesz. Ugyanis ez a „szép” benne. Hogy sokszor lerombolni, illetve engedni, hogy mások lerombolják, egy pillanat alatt megtörténhet. Egyáltalán nem kell hozzá hosszú idő. Ám felépíteni viszont évekbe is telhet. Ez ne rettentsen el senkit, ha úgy érzi, szüksége van rá. Önbecsülés nélkül csak a szenvedés vár ránk.

menekülsz

Rengetegen fojtjuk el az érzelmeinket vagy próbálunk róluk nem venni tudomást. Hogy miért? Talán mert cikinek érezzük azokat vagy mert félünk megélni őket. Ezért inkább a szőnyeg alá söpörjük őket és még egy szekrényt is rájuk húzunk, biztos, ami biztos. Ám ezzel csak azt érjük el, hogy előbb-utóbb robbanni fogunk vagy belebetegszünk az érzelmekbe, amiket nem éltünk meg.

elfojtott érzelmek

Sajnos a válasz nem lesz túl rejtélyes. De kezdjük azzal, hogy gyakran fel sem tűnik az embereknek, hogy elfojtják az érzéseiket. Élik mindennapjaikat, stresszelnek, örülnek, szomorkodnak, szórakoznak, aztán egyik napról a másikra: lebetegszenek. Kiderül, hogy gyomorfekélyük van, a szívük nem működik megfelelően, lényeg, ami lényeg: megbetegedtek.

ellenségek

Jó, hogy próbáljuk meglátni a jelenlegi helyzetben a jót. Tényleg nagyszerű, hogy a járvány kapcsán igyekszünk azt szem előtt tartani, milyen jót tett a Földdel, összehozta a családokat, az emberek adakozóak és segítőkészek. Már amelyik. Ugyanis ott van ennek az egésznek az árnyékos oldala. Nem az, amit a közösségi oldalakon meg a médiában tapasztalhatsz, hanem a saját szemeddel, mikor kimész az utcára.

A magány és az egyedüllét nem ugyana

Manapság hajlamosak vagyunk mindent egy kalap alá venni. Talán mert lusták vagyunk kifejezni önmagunkat vagy ami rosszabb: nem ismerjük fel az érzéseinket. Alacsony az érzelmi intelligenciánk és ezért nem bírunk bizonyos érzéseket azonosítani. Vagy az is lehet, hogy az értelmi intelligenciánk van elhanyagolva és a fogalmakkal nem vagyunk tisztában.