Sajnos egy újabb születésnap, ami nem arról lesz emlékezetes, hogy egyedül vagyok, magányos vagyok, szomorú vagyok és már fiatal sem vagyok. Azért lehetett volna jó is, de hiába minden erőlködés és szervezés a végén úgy alakult, hogy igazából csak egy embernek volt fontos és egy embert érdekelte az egész. Saját magamat. Van, amit el kell engedni. Van, amit hiába erőltetünk, nem működik, hogy miért, az nem olyan bonyolult kérdés.

kép: pinterest

Terveztem színházi előadást, de nem találtam. Mozi az nincs és nem is lesz egy darabig, az éttermekkel együtt nem sok választási lehetőségem maradt. Az őskorban és ezt nem kell szó szerint érteni, még a barátaim leptek meg egy tortával, pezsgővel egy szervezett bulival, nem volt szükséges, hogy saját magamat ünnepelve, mint egy elsőrangú Egoista, az internet népét buzdítsam és motiváljam, hogy „Hahó”, még élek?

De mit tehet az, aki magányos? Erről idekattintva olvashatsz.

Tudod megbeszéltük, hogy lesz valami. Nem írt, hanem telefonon ledumáltuk. Egyszerű, nem? Nem tudok és nem is akarok a nap 24 órájában az interneten lógni várva, hogy ki mikor és melyik applikációk keresztül lenne hajlandó velem beszélni.

Lehet, hogy bennem van a hiba, de mondhatom így is "padlót fogtam", oltári rosszul esett. Na, itt álljunk meg egy szóra! Ugyan miért esett rosszul? Azért mert egész évben motiváltalak, segítettelek mindig melletted álltam és ezen az egy napon is képtelen vagy telefonálni!

Már számtalanszor elmondtam, hogy aki tényleg barátjának tart és segítséget vár el tőlem, - mert azért persze megkeres - legyen már olyan kedves és emelje meg a telefont, mivel én nem szeretnék megvakulni, és mobil függő sem szeretnék lenni. Nem is értem, hogy ha ezt valakinek 100-szor elmondod, miért nem képes felfogni. Lehetséges, hogy nem magyar nyelven kellett volna mondanom?

Valószínűleg. Viccet félretéve, egyszerűen rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok nekik fontos még azon a napon sem. Nem akarnak semmit csinálni a koronavírusra hivatkozva. Sokkal egyszerűbb azt mondani, majd nyáron, ha lehet programot csinálni, mint cselekedni. Értem én, engem még nem nyelt el az agymosás, nem hazudozok, nem verek át embereket nyereségvágyból, ugyanis most csak ez számít. Az hogy létezem, jelentéktelen, még ha anyagi érdekük is származik olykor belőle. Hová tart az emberiség? A pusztulásba.

Már egy hónapja kutattam a neten, a szülinapos ismerőseim terveit és mindegyik ugyanazt a választ adta. Egyedül ünneplem. Én csak pislogtam, néztem meredten magam elé: Hogyan? Hisz van barátnőd! Hol vannak a barátaid? Erre vagy jött egy válasz, hogy igen én is azt hittem, vagy semmi válasz inkább.

Miért kell szégyellni, hogy egyedül vagy? Nem a te hibád! A társadalomban az emberekben van a hiba. Idáig társas lények voltunk most meg magányosak. Nem ezt dobta gép, nem ezt kell elfogadni, nem ez a normális. De ti teszitek azzá. Már megint kib*sztok saját magatokkal, a barátaitokkal és mindenkivel. Aztán meg jön a nagy panaszáradat, hogy rosszul érzem magam, nincs önbizalmam, nem megy az üzlet stb.

Panaszkodni azt mindenki nagyon tud. Viszont cselekedni már annál kevesebben. Ezek a tények. Tudom, azt is nehéz lesz elfogadni, hogy ez a jelenség létezik, és bevallani, hogy hibáztál, és elrontottad, de amíg nem nézel szembe önmagaddal, addig továbbra is szenvedni fogsz egyedül vagy párban a jól vagy kevésbé működő üzletedben.

Mindegy, a mai születésnapomról így az jön le, hogy magányos vagyok, egyedül (nem) ünnepelek, de nem így történt. Tudtam, hogy ez vár majd rám, hiszen már hónapokkal előtte éreztem a kommunikáció és az őszinteség hiányát, tehát ezek nem értek váratlanul, szóval egy teljesen más módón ünnepeltem.

Hogy mivel? Hogyan teheted szebbé a születésnapod a sok negatív, irigy és önző emberek között? Erről egy másik cikkben fogok írni. Nincs lehetetlen csak a sok tehetetlen ember.