Egyik (pár)kapcsolat nem sétagalopp.  Az elején mindegyik a rózsaszín és a vörösszín árnyalataiban pompázik, miközben az ember úgy érzi magát, mintha egyfolytában szárnyalna. Szárnyalunk, mert találtunk valakit, akit jobban kedvelünk, mint saját magunkat. Akiért képesek vagyunk ledobni az egónkat, akivel az órák, másodperceknek tűnnek. Szárnyalunk, mert törődnek velünk, mert oly igazán törődhetünk valakivel mi is.

 

 

nemcsak fizikai bantalmazas 01

 

kép: bizspa.jp

 

Viszont amilyen boldog és kiegyensúlyozottnak tűnik egy kapcsolat eleje, olyan fontos odafigyelni arra, hogy hogyan építjük fel a „mi” -t, hiszen ebben az időszakban dől el úgymond a kapcsolatunk alapja, ami a jelent és a jövőt is tartalmazza. Itt kell meghúzni a határokat, azokat a határokat, amik átlépése bizony egy ki nem mondott, halvány lelki bántalmazás is lehet. Nem csak látható bántalmazás létezik, sőt, az igazi nagy fájdalmak belül keletkeznek: azok a tettek és szavak, amiket lehet, hogy abban az adott pillanatban, amikor történnek, fel sem fogod, viszont az agyad elraktározza helyetted a tudat alattidban és a legváratlanabb pillanatokban hozza majd felszínre.

 

A #metoo egy lelki bántalmazás, például. Többnyire nem azonnal reagálod le, hogy ez szexuális-, vagy lelki erőszak, mert lehet, hogy olyan gyorsan történik minden a maga természetességével együtt, hogy nem arra gondolsz, hogy ez most erőszak vagy sem, és ha igen, akkor fel kéne állnod. Átsuhan a fejedben, hogy valami nem jó, hogy mintha kényelmetlen lenne az egész helyzet, és legszívesebben azt mondanád, hogy nem, de ez hamar eltűnik ilyen-olyan okok miatt. De a tudat alattid elraktározza. Elraktározza, és nem engedi a feldolgozását, nem engedi az elengedését, sőt, ehelyett készenlétben áll, hogy bármikor bezavarjon az életedben. A trauma sosem lesz magától feldolgozva. A trauma nem attól trauma, mert látható, mert érzékelhető, mert nyílt titok. Ahogy azt sem lehet előre tudni, hogy hogyan fogunk reagálni egy-egy szituációra: egy éles helyzet nem lesz rögvest feldolgozásra váró ügy. Nem ott és azonnal fogjuk beismerni, hogy ez most trauma és azonnal álljon le a világ is. Mindig el kell telnie egy kis időnek a beismeréshez, a gondolataink valódi kimondásához, az érzelmeink megéléséhez. Nagyon jól tud minden ember hazudni saját magának, hiszen, van, hogy azért tartjuk el magunktól az igazságot, mert amíg nem ismerjük be magunknak a helyzetet, addig nem is létezik. Önbecsapás. Önvédelem. Önmegerőszakolás.

 

Egy rendesnek tűnő párkapcsolatban is ott van az érzelmi-, és/vagy lelkierőszak lehetősége. Egy rendes tűnő családnál is van rá lehetőség, sőt, azt szokták mondani, ami túl tisztának és rendesnek tűnik, ott mindig előbb-utóbb kiderül, hogy van valami a mélyben.

Ha sakkban tartod a másikat a viselkedéseddel, ha úgy játszadozol az érzelmeivel, ahogy éppen neked tetszik és fikarcnyit sem törődsz a másikkal, az igenis lelki bántalmazás. Nincs enyhe vagy durvább lelki bántalmazás.

 

nemcsak fizikai bantalmazas 02

 

Bármennyire tökéletes lehet az adott kapcsolatod, ha közben lelkileg kicsinál téged. Értve ezt úgy, hogy lehozhatja neked a csillagokat is a partnered, a tenyerén is hordozhat, de ha a szavai olyan mértékig oda tudnak marni, ami már nem teljesen normális, akkor az lelki bántalmazás. Egy bántalmazó mindig áldozatnak látja önmagát, mindig a másik ember lesz a hibás, bármi is történik, vagy éppen semmisem történik. Egy bántalmazó nem engedi közel magához a másikat, viszont úgy érzed, mintha újra és újra egyre közelebb engedne saját magához. Mindig elfogja érni, hogy úgy csináld, ahogy ő akarja.

 

Egy bántalmazó érezni akarja az erejét, a hatalmát a másik felett. Egy bántalmazó irányíthatja a többieket, de az nem egyenló azzal, hogy önmagát 120%-ban ismeri. Másokkal foglalkozik, hogy saját magával ne keljen leülnie törökülésben a tükör elé. Egy bántalmazó legfőbb motivációja az, hogy érezheti a saját maga felsőbbrendűségét, a többiek kiszolgáltatottságát, és úgy tűnik, hogy bármit megtehet mindenkivel. Imádja azt a fajta hatalmat, amit a többiektől nyer: A tiszteletet, talán még a félelmet is, ami miatt a többség nem mer neki nemet mondani.

 

Egy bántalmazó nem tudja, nem látja, nem érdekli a határátlépés a partnernél: ő, mintha bármit is megtehetne a másikkal szemben, viszont a partnernek szűkösek a megengedett lehetőségei.  Egy bántalmazó hatalmi erőt fitogtat, és tök mindegy, hogy valójában mennyire van ereje és hatalma. Kihasznál, kifordít, és elvesz mindent, amiről éppen úgy gondolja, hogy mindenáron akarja. Egy normális párkapcsolatban, avagy bármiféle kapcsolatban, vannak határok, hogy meddig mehetünk el a másikkal és önmagunkkal szemben, és képesek vagyunk mérlegelni, hogy egyes szavunknak vagy tettünknek milyen következménye lesz. Aki lelkileg bántalmaz, akár tudat alatt is, az nagyon ritkán mérlegeli önmaga viselkedését, vagy a kimondott/kimondatlan mondatait. Mintha egy erős jellemű ösztöngépezet lenne az illető, közben pedig pontosan tisztában van/lenne azzal, hogy igenis sakkban tartja a másikat. Eléggé gyakori a bűntudat érzete a bántalmazóban egy idő után.  

 

nemcsak fizikai bantalmazas 03

 

„Tényleg őszinte választ vár? Tényleg azt akarja, hogy bevilágítsak a közöttünk lévő sötétségbe, és elmondjam mindazt, ami miatt nem akarok itt maradni? Talán ugyanannyira szüksége van rá, hogy beszéltünk róla, mint nekem. Talán ezzel a kérdezősködéssel esedezik bűnbocsánatért. De én nem oldozhatom fel, nem is akarom. Némasággal akarom büntetni. Mert a hallgatás az egyetlen, amire nincs válasza.”

 

„Egy nap rádöbbenek, hogy levelet írok apámnak. A levelet. Évek óta fogalmazódik bennem. Gyűlölettel teli mondatok, gúnyos, megsemmisítő kijelentések és megértő, barátságos megjegyzések kavarogtak a fejemben. De minden alkalommal elodáztam. Hiszen még mindig a hallgatáshoz értek a legjobban.

 

Ujjam most létrehozzák a veszélyes szókapcsolatokat, melyeket tizenöt éven át elfojtottam. A hangnem meglepően visszafogott, engedékeny, a tartalmat azonban nem lehet félreérteni. Azt hiszem. Nekem csak te voltál, és te visszaéltél a hatalmaddal. Ezzel együtt tudok élni, ha bocsánatot kérsz.

 

(…) Egy hét hallgatás, kettő, három, már rég megbántam, hogy írtam neki, amikor végre megérkezik a válasz. Harminc oldal. Egész életemben, írja, csak egy dolgot bántam meg. Azt, ami köztünk történt. Vajon így kér bocsánatot? Vagy így akar megszabadulni a felelősségtől? Az én bűnöm, hogy elkövetett egy sajnálatra méltó tettet, én vagyok az egyetlen szégyenfolt a fehér lepedőjén?”

(Kim Leine: Kalak; részlet)

 

 

A lelki bántalmazások, az abúzusok között nincs különbség: nem kéne különbséget tenni. Ugyanúgy fontosak a szereplők, ha családon belül történik, ugyanúgy lényeges, ha egy munkahelyen, vagy ha egy tömegközlekedési járaton, vagy

párkapcsolatban/házasságban, esetleg tömegközlekedési járaton. Nem azt kéne nézni, nem azon kéne felháborodni, hogy kivel és kikkel történt, hanem hogy egyáltalán megtörtént. Hogy egyáltalán megtörténhetett. Hogy nem vette észre senki, hogy nem lépett közbe senki, hogy nem mernek szólni az emberek, akikkel ez történik, mert attól félnek, hogy nem fognak nekik hinni. Vagy, hogy azt mondják nekik, hogy igazából ők tehetnek az egészről, miért hagyta magát a másikkal szemben.

 

Nem a Te hibád.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Hosszútávon működhet egy távkapcsolat?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!