"Hárpia lettél". Jön az ítélet, te pedig felnevetsz azon, hogy a másik úgy mondja ki ezeket a szavakat, mintha nem tudná, hogy saját magadnak is feltűnt, mennyire megváltoztál az utóbbi két hónapban. Vajon azt hiszi, hogy annyira megbolondultál, hogy észre se vetted magadon, hogy amúgy baromira nem ilyen szoktál lenni?

senki sem tokeletes elkotelezodesben 01

Kép: vix.com

 

Tényleg nem fogjátok fel fiúk, - tisztelet a kivételnek - hogy ha a türelem mintapéldánya hirtelen hárpia lesz, akkor az nem csettintésre történik, hanem kivételesen valami elvezetett odáig? Hogy nem lehet mindent és mindenkit bekategorizálni azzal, hogy „ó, ez csak tipikus női hiszti”? Hogy talán négy hónapon belül többet kéne foglalkoznotok azzal, akit elvileg szerettek, és nem hagyni, hogy a végén kicsúszon a kezeitek közül? Vagy ha igen, akkor legyetek elég tökösek, és mondjátok azt a „de szeretem” helyett, hogy nektek mégsem megy ez az egész kötöttség témakör, mert tök rendben van, ha nem megy. Tudjátok mi a helyzet? Senki sem tökéletes az elköteleződésben, mindenki kivétel nélkül csak próbálkozik. Igen, még az is, aki egy pillanatra sem maradt egyedül saját magával soha, mert, amint vége az egyik kapcsolatának már ugrik is bele egy másikba. Ő főleg nem tudja, hogy mi az az igazi, valódi, feltétlen nélküli elkötelezettség, mivel saját magát sem ismeri százhúszszázalékban.

 

Egy párkapcsolat nem csak a gyönyörről szól, és hogy bárhol és bármikor képesek vagytok szeretkezni. Nagyon jó marketing szöveg, hogy egy jó kapcsolat ilyen, de nem, nem ilyen. Meg az instagramon is szeretettel mutatják be, hogy mennyire csodálatos a párunk és jaj, de jó programokon veszünk részt, közben pedig néma kuss van, amikor összezördülnek, vagy éppen mégsem minden olyan tökéletes, ami kimehetne a kirakatba. És az ilyentől vagyok rosszul. Vagy mindent mutass meg, vagy semmit se. Az, hogy mennyi pénzed van a bankszámládon, hogy mennyit keresel egy hónapban, hogy kivel dugsz, és kit szeretsz, az mind-mind magánügy. Akkor is, ha egy elcseszett felszínes és képmutató és önző társadalom felé igyekszünk minél jobban, ahol nem foglalkoznak a lélekkel, se az érzelmekkel, csak azzal, hogy minden patyolattisztának tűnjön. Mert nem baj, ha fáj, ha éget, ha szúr, ha őrjítően kiborítottátok a bilit, és úgy érzitek, hogy elég. Az a baj, ha ezekkel a negatív érzésekkel nem néztek szembe, és az ágy alá sepritek, mintha csak a vidám oldal létezne a közösben, és furán néztek mindenkire, aki nem így gondolja.

 

senki sem tokeletes elkotelezodesben 02

 

Senki sem úgy születik, hogy tökéletes az elkötelezettségben. Nem úgy születünk meg, hogy azonnal a rokonlelkünk jön velünk szembe, ahol egy csepp vita, annyi se hangzik el soha köztünk. Az elkötelezettség nem a tökéletességről szól; látok párokat az üzletben, akik így külső szemmel annyira különböznek, hogy az valami hihetetlen, és mégis ott vannak egymás mellett, akár már egy babakocsit is tologatva, és elmosolyodsz rajtuk, mert még így is érzed azt a bizonyos összhangot kettőjük között, ami mindent kibír.

Vagy olyan is van, hogy a lány full hisztiset játszik, mint akinek semmi sem lenne jó, és mintha cseszettül elege lenne abból az emberből, aki mellette van, de mégis ott van a férfi mellette és még viccelődni is próbál, mintha a lánynak semmi, de a fiúnak a minden is számítana. Ez a szerelem, vagy az elfogult szeretet? Ez lenne az a bizonyos jófajta elkötelezettség, amikor akkor is ott vagyok a párom mellett, amikor éppen ő kelt fel ballábbal és nem én? Amikor akkor is ott vagyok a párom mellett, ha ledolgoztam egy héten x órát, és alig aludtam négy óránál többet?

 

Az ember nem azt várja el, hogy a párja kimerült legyen, hogy lelkileg tönkremenjen azért, mert kötelességnek érzi a másikkal való törődést. Nem kell beleroppanni a szeretetbe. Nem kell állandóan a másik közelében lenni, vagy azt várni, hogy írt-e ma már valamit. És igen, ezt főleg nőként iszonyat könnyű és kétszínű dolog leírni, mert a valóságban, hogy ez az elmélet a gyakorlatban is mükődjön, irtóra le kell küzdenünk néha saját magunkat, hogy még véletlenül se menjünk a férfi agyára. És a sajátunkra se.

 

senki sem tokeletes elkotelezodesben 03

 

Teljeskörű elkötelezettség amúgy sincs, és nem is kéne, hogy szükség legyen rá, hiszen az azt jelentené, hogy birtokoljuk a másikat, ami már alapjáratban véve eléggé butaság és gyarlóság. Nem birtoklunk magunkon kívül senkit sem.

 

Az elköteleződés nem arról szól, hogy csak a másik létezik a számunkra és senki más, hogy mindenkit irtsunk ki a környezetünkből és a világunkból. Miért is? Minden féltékenység és rosszérzés alapja és gyökere valójában mindig bennünk keresendő. Mi nők nem mindig vagyunk halálosan féltékenyek, amikor egy-egy vitatkozás alkalmával a barátunk exének a nevét a fejéhez vágjuk, csak egyszerűen van, hogy a flegmának tűnő viselkedés ezt váltja ki belőlünk. Főleg, ha mi is rohadtul fáradtak vagyunk.

 

Az elköteleződés nem azt jelenti, hogy mindig ott kell lennünk 160%-ban a másik mellett. Dehogyis. Ahogy azt sem jelenti, hogy mindig tartanunk kell a látszatot, hogy velünk minden rendben. Nem kell, hiszen azzal nem csak a külvilágnak, hanem legfőképpen saját magunknak hazudunk. Az elköteleződés nem egy színpad, ahol meg kell játszanod magad. Az elköteleződésnek a legmagasabb tükörnek kéne lennie, a valóság valóságának, ahol nincs hely egy darab álarcnak se. Ahol bátran lehetsz az, aki valójában és ténylegesen vagy, s nem kell attól félned egy kicsit sem, hogy a másik elítél téged. A jó elköteleződés azt jelenti, hogy feltétel nélkül elfogadod a másikat úgy, ahogy van, és ez oda-vissza is működik. És ebbe igenis belefér az, amikor nem beszéltek egymással, amikor kiakadtok azért, mert ritkán látjátok a másikat, vagy hogy a kávényom megint az asztalon maradt és amúgy is, ki viszi a gyereket az oviba?

 

senki sem tokeletes elkotelezodesben 04

 

Szóval ezek a dolgok beleférnek egy jó kapcsolatba. Sőt. Az is belefér, ha alkalomadtán kiakadunk azért, mert önmagunk idegpillanataitól kiakadunk, hogy aztán a többieket nézve rájöjjünk, egyáltalán nem baj, ha igenis vannak elvárásaink a másikkal szemben. Éppen ezért senki sem tökéletes a párkapcsolatokban, avagy bármiféle kapcsolatokban, mert velünk született adottság a tökéletlenség. Ettől vagyunk emberek.

 

Aki gyerekkorában, majd idősebb korában sem látott jó példát egy kapcsolat fenntartására, az persze, hogy rettegni fog az elköteleződéstől, vagy épp egy szorosnak tűnő párkapcsolattól, ahol bizony vannak határok. Hogy igenis van, aki aggódik érted, te hülye. Aki viszont eddig nem találkozott az aggódás fogalmával, hogy milyen az, amikor egy embert tényleg érdekli, hogy mi van vele és hogy telt a napja, vagy, aki eddig a munkamániába menekült a szeretet helyett, ahhoz kellőképen sok türelem szükséges.  Az elköteleződés nem a fehér foltról szól, ahol nincsen semmi baj, ó, de, az elköteleződésben vannak bajok, és? Vállaltad, vállalod.

Az elköteleződés viszont nem működik hit nélkül. Magadban hiszel, és a párodban. Akkor is, ha épp egy hajón vagytok a legnagyobb vihar közepette, és elég kicsinek tűnik az esély ahhoz, hogy mind a ketten túléljétek.

 

Viszont a kérdés az, hogy: A viharos időkben eléggé számít-e a partneretek ahhoz, hogy megtegyetek mindent a túléléshez?

 

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Nincs lelkiismeret-furdalásom, mert megcsaltalak! Neked van azért, mert le se szarsz?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!