Emlékeztek Jessre a Szívek szállodájából? Jess és Rory nagy nehezen végül összejön, de Jess az a tipikus rosszarcú, akitől minden anya legszívesebben óvná a lányát, meg az is, aki „nem él a naptára szerint.”  Az a személy, akivel nincsen előre megbeszélt időpont, mert majd telefonál, amint végzett a melóval. Az a pasi, aki nehezen mutatja ki a szeretetet, pedig nagyon is tud kötődni. Valójában rohadtul fél bármiféle érzelemtől és az elkötelezettségtől is, na meg attól, hogy csalódást fog okozni annak, akit szeret.

 

 

gorcsolsz valamin 01

Kép: onlydudes.pw

 

Nem az érzelmek átélésével van problémája, hanem a kimutatással. Kezdek rájönni, hogy a legbonyolultabb személyiségeknek tűnő emberek azok, akiket a legjobban lehet szeretni. És azok kötődnek a végén a legjobban, akiket mintha meg kéne védeni saját maguktól is. Valójában pedig az a legnagyobb szeretet, amikor tudod, hogy nem kell senkit sem megmentened, mégis örömmel öleled a másik embert. Mert a legnagyobb szeretet képes a legnagyobb lázadásra önmagaddal szemben. Előbb-utóbb pontosan tudni fogod, hogy ez a viselkedés nem más, mint lázadás: hol Isten, hol önmagad ellen. Érzed, hogy a másik mellett a helyed, csak a körülmények túl viccesek ahhoz, hogy felfoghasd a komolyságukat. Aztán végül is sikerül, összejöttök, mint Jess meg Rory, és akkor úgy tűnik, minden a helyére került a világban. Mintha a sors akarta volna mindig is ezt, és te sosem értetted, hogy miért. Miért pont ő, és miért pont te? És a legszebb az egészben, hogy észrevétlenül fogod legyőzni ezeket a kérdéseket magadban… Egyik pillanatban még őrlődsz, lázadsz, semmit sem értesz, a másik pillanatban pedig már csillog a szemed a megnyugodott érzelmektől, és senki, de senki sem fogja igazán megérteni, hogy mi zajlik le benned. Mindenki a saját szívügyét érti, azt is néhanap elég nehézkesen. A lelkibékével ugyanilyen nehéz közös nevezőre jutni.

 

Most arról a lelkibékéről írok, amikor saját magadból indul ki magad felé a csend, tehát nem másoktól függ a békességed. Nem az dönti el, hogy xy hogyan szólt hozzád, vagy hogyan nem. Attól sem függ az önképed, hogy a barátod/barátnőd éppen mennyire szeret. A valódi jól vagyok érzés csak és kizárólag veled határos: te vagy a kiindulópont és a bezáró pont is egyben. Az a fajta belső nyugalom, amikor nem érdekel az, hogy a környezet mit mondd, vagy éppen hogyan viszonyul hozzád. Nem érdekel, mert tökéletes egyensúlyban vagy saját magaddal. És ilyenkor a párkapcsolatban élés is fantasztikus, hiszen nem akarsz semmit, csak létezel, nevetsz, s a másikért vagy. Felhőtlenül lélegzel. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ebben a flow életérzésben csak és kizárólag jó pillanatok vannak, és minden csudi jó. Nem. Vannak ballábbal felkelések, van hirtelen rádtörő feszültség, amikor kikelsz magadból és azon vezeted le, akit a legjobban szeretsz. A béke nem zárja ki a veszekedéseket, a vitákat, az összezördüléseket, a nyugtalanságot. Csupán nem nyomod el magadban a negatívat ilyenkor (sem), hanem hagyod, hogy végig folyjon rajtad. Nem menekülsz el a dolgok meg az érzelmek elől, mert egyrészt tudod, hogy ezek is az élet rendjei, másrészt pedig már egyáltalán nem szeretnél semmi és senki elől menekülni. Kinőttél belőle. Béke van. Akkor is, ha üvöltesz.

 

gorcsolsz valamin 02

 

Ha az ember békében van önmagával, és csakúgy jól van, akkor az élet zajlik körülötte és vele együtt mozog. Minden megtörténik akkor vele, aminek meg kell, és látszólag mindenféle erőlködés nélkül. Hányszor figyelted meg, hogyha valamit görcsösen próbálsz elérni, az általában csak azért sem jön össze? Mert a görcsölés nem kompatibilis a valóra vált álmokkal, vagy/és vágyakkal. Ha görcsölsz, legyen szó bármiről, az már egy mutató arra, hogy valamit rosszul csinálsz, vagy kimondatlanul rossz helyen vagy éppen.

 

Mikor szoktál ráfeszülni a dolgokra, a kapcsolataidra? Amikor érzed belül, hogy valami meggátol téged abban, hogy élvezd, igaz? Persze, lehet a félelem is, miszerint, nehezen engeded meg magadnak, hogy elhidd, hogy szerethető vagy, és a másik pont téged választott. Vagy félsz a hirtelen valósággá vált kötöttségtől: amikor hirtelen ott van a konyhádban, sétál a lakásodban, minden annyira csodálatosnak tűnik, és… valóságosnak. Aztán mégis attól rémülsz meg a legjobban, hogy pánikroham fog el.

 

gorcsolsz valamin 03

 

Miért is pánikolok? Teszed fel magadnak a kérdést, miközben figyeled, hogy a másik mennyire természetesen mozog a szobákban, és közben te is annyira természetesnek érzed az egészet, hogy pont ettől ijedsz meg. Attól, hogy marad. Hogy láthatóan szeret. Hogy hív, és jön magától. Hogy ki-be járkál az életedben. Egyáltalán hány másodperc, perc, óra, nap, hónap, év, évezred szükséges ahhoz, hogy ezt megszokjuk? Azt, hogy a valóságunk egyik kicsiny kis darabja ő lett. Közben pedig érzed belül, hogy ez a pánikrohamszerűség, vagy képződmény pont azt mutatja meg, hogy jól vagy. Hogy egyszerűen nem mennél sehová máshová. Hogy egy mozaikcsempe ez a pánik a békében. Az otthonban. Az „én” -ben. Éreztétek már ezt? Adtátok már meg magatokat ennyire az érzelmeknek? Nyugodtatok már meg ennyire belül, hogy felfogjátok tudatosan, hogy mit tesz hozzátok az a másik személy, aki mellettetek van?

 

Ez több, mint szeretet, bizalom, vagy hit. Több egy múló kötöttségnél, meg felelősségnél. Még a Kisherceges megszelídítésnél is több. Csíkszentmihályi flowjánál is duplán több. Nincsen semmiféle okos recept, hogy lehet elérni, és hogy lehet megtartani: megtörténik. Csend lesz. De minden percét élvezed.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Egy kérdés csak neked, csak most: Hogy vagy?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!